"Egy lány, egy sors, egy átok."
Ez az idézet a szlogenje ennek a regénynek, amely kétség kívül az eddigi legzordabb és legdarkosabb hangulatú Fantasy, amit eddig olvastam/olvasok(még nem értem a végére, de gondoltam mindenképpen megéri egy bejegyzést szentelni neki.)
Az írójáról annyit érdemes tudni, hogy 1980-ban született Rómában, Asztrofizikából diplomázott és Csillagászatból doktorált, szóval voltaképpen értelmiségi hölgy és ez bizony tetten érhető a regényében is, de ennek ellenére mikor el kezdtem olvasni a könyvet, elég vegyes érzelmeim voltak, igazából nem tetszett, mert túlságosan is komor hangulata van, viszont miután jobban belemerültem rájöttem, hogy ez egy nagyon jó regény és végre egyszer egy nagyon rendhagyó és emberi karakter a főszereplője, akit egyszerű célok motiválnak, amik nem feltétlenül magasztosak és nem feltétlenül jók...
Semmilyen poént nem akarok lelőni annak, aki netán olvassa vagy tervezi olvasni, úgyhogy csak felületesen megyek bele a sztoriba. A dolog a következőképpen néz ki: Adott egy főszereplő, aki nem más, mint egy Dubhe nevű 16 éves lány, akiről annyit kell tudni, hogy kezdetben voltaképpen egy tolvaj vagyis inkább erre használja a tudományát (ami nem más, mint a "Gyilkolás Művészete" ahogy a könyvben nevezik) és különféle megbízók számára lop el tárgyakat, iratokat bárhonnan és bárkitől, hogy némi pénzhez jusson. Aztán egyszer csak egy olyan megbízás hullik az ölébe, ami rengeteg pénzt fizetne és egyáltalán nem ígérkezik nehéznek, csakhogy valaki megtámadja őt még az előtt, hogy elindulhatna elvégezni a feladatát.
A támadót könnyedén megöli, de csak azután, hogy egy olyan átok kerül a testébe, ami később erőszakossá és vérszomjassá teszi, persze erről ekkor még mit sem sejt és gyanútlanul elindul, hogy teljesítse a megbízást, ami teljesen simán is ment volna, hogy ha nem épp a célegyenesben fogja el a rosszullét, aminek az lesz a következménye, hogy rajtakapják és kis híján el is fogják, de végül sikerül elmenekülnie.
Nem sokkal később elvállal még egy megbízást, ami az átok miatt végül vérfürdővé válik, amiben Dubhe is súlyosan megsérül és később megtudja azt is, hogy miféle átokkal áll szemben és hogy milyen borzalmas dolgokat kell megtennie azért, hogy megszabadulhasson tőle, de nem árulok el többet, aki kíváncsi olvassa el, nem fogja megbánni, én se bántam meg. :D
A könyv cselekménye nagyjából két fő szálon fut, az egyik a jelen eseményeit követi, a másik pedig a a főszereplő múltjára koncentrál és bemutatja, hogy lett Dubhe az aki. Általában felváltva ugrál a sztori a múlt és a jelen között, úgyhogy érdemes figyelemmel kísérni a fejezet címeket és alcímeket, mert az ember könnyen elveszítheti a fonalat. Ezen kívül pedig megfigyelhető még egy érdekesség. A múlt eseményeit az író jelen időben meséli el, míg a jelen eseményeit mindig múlt időben, ami egyfajta érdekes ellentmondás a sztori felépítését tekintve, de mindenképp hasznos.
Egyébként ez egy folytatásos regény, aminek eddig csak az első része jelent meg kis hazánkban, de remélhetőleg a többi is meg fog előbb vagy utóbb. :)
Nah egyenlőre ennyi, majd még bővítem ezt a bejegyzést ha végre kiolvastam a könyvet...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése